Fraknó vára

Fraknó középkori várát az 1317-40 közötti időszakban a Nagymartoni grófok építtették, ebből a korszakból származik a donjon (öregtorony), illetve a nagy torony is. 1450 körül kihalt a család férfi ága, és a vár 170 évre a Habsburgok tulajdonába került. 1622-ben Esterházy Miklós II. Ferdinánd császártól megkapta a várat és az uradalmat, és elkezdte a düledező vár hatalmas erődítménnyé való bővítését. Elkészült az alaposan megerősített bástyaöv, 1632-től a várkápolnán, 1642-tól pedig a kincstáron, illetve az új lakószárnyakon dolgoztak. A XVII. századi magyar nemesi székhelyeket a masszív külső és a belső barokk pompa jellemezte, aminek Fraknó vára az egyedüli teljes egészében megmaradt példája. Esterházy Miklós fia, Pál a XVII. század második felében kezdte el a fellegvár kiépítését. Miután 1687-ben birodalmi hercegi rangra emelték, a várat hercegi törzshelyévé és műgyűjteményei  központjává tette.  Így az erődítmény rendeltetése megváltozott: már nem biztonságos lakóhelyként, hanem kincstárként, levéltárként és a hercegi csapatok fegyverarzenáljának őrzőhelyeként szolgált.

Az Esterházy Magánalapítvány (amely ma már Ausztria legnagyobb magánkézben lévő kulturális szolgáltatója) létrehozása (1992)  óta folyó nagyszabású restaurálási munkálatoknak köszönhetően Fraknó várát sikerült a nagyközönség előtt megnyitni, valamint az utókor számára megőrizni. Különösen kiemelendő a belső udvar falfestményeinek feltárása és konzerválása, a barokk kastély egykori színpompájának és csillogásának helyreállítása.